Főoldal

Színes-nyári friss

2015.07.14. 21:30, Szissz

Meg is érkeztem, és a vártnál több dolgot is ki tudtam hozni bő egy órából, mint amire számítottam. Egy PSD-fájlt hoztam, egészen pontosan egy 3D-hatású, üveggömbre hasonlító bogyót, amit elég sokféleképpen fel lehet használni, én pl. karácsonyfadíszként meg navigációként szoktam, ha épp úgy adódik. Mivel PSD, a színeit, körvonalát, árnyékát is át lehet alakítani, de remélem jó alapként szolgál majd.

A másik, amit el tudtam készíteni, az első, nyárias színátmenet-összeállítás az oldalon, sőt, igazából életem első ilyen jellegű összeállítása is ez. Nekem borzasztóan tetszenek ezek a színek, gyakran használom is nyári designokhoz, mert már önmagukban is hangulatosak, és szerintem nagyon jó alap, ha valaki nem sajnálja a "fényeket" egy kinézeten. Tervezek még hozni ilyesmit más színvilággal is, ha van rá igény.

Címkék: színátmenet 3 D psd

Gyors infók

2015.07.14. 19:53, Szissz

Sziasztok! Gyorsan csak ki szeretnék írni egy apróságot a rendeléssel kapcsolatban, mégpedig, hogy véletlenül kifelejtettem, hogy fizetni, vagyis a krediteket elküldeni csakis azután kell, hogy én elküldtem nektek a mintát a designról! Ha bármi változtatás kellene, vagy nem tetszik az egész, feleslegesen ne küldjétek el nekem, bár a kódot mindaddig nem fogom felhasználni, amíg át nem adtam az elkészült designt. :) 3-an már rendeltetek is, aminek nagyon örülök, és remélem, hamar el tudom majd készíteni mindet. Ha még jön 2 rendelés, felveszem azokat is, de 5-nél többet egyszerre tényleg nem tudok vállalni.

Most gyorsan megpróbálok alkotni valami grafikát, de leghamarabb 1 órán belül tudom csak feltenni majd. Azért igyekszem, mert vannak ötleteim. :)

Címkék: rendelés oldal

Designrendelés nyitva!

2015.07.13. 23:01, Szissz

Szép estét mindenkinek! Sajnos kicsit később értem haza, mint ahogy vártam, de végre megírtam a designrendelés menüjét, úgyhogy mától hivatalosan is nyitva van, amíg össze nem gyűlik az első 3 vagy 5 rendelés. Igyekszem minél hamarabb elkészíteni majd őket, de valószínűleg csak hétvégenként lesz rá időm, minden esetre remélem bírni fogom, és nem fuccsol be az egész. Nem is húznám ezt a bejegyzést tovább, ha érdekel titeket, olvassátok el figyelmesen a feltételeket, nézegessétek a "portfólióm", és ha mindent jónak találtok, irány a rendelés! :) Amúgy ahogy már írtam, ez egyfajta támogatás lesz az oldalnak, leginkább bannermentesítésre, de lehet, hogy rendezek majd versenyt is, vagy valamit kitalálok, ami kreditekért mehet. ;)

designrendelés

Leírás, stílus, egyebek

2015.07.13. 12:54, Szissz

Sziasztok! Először is köszönöm, hogy egyre többen használjátok a grafikáim, komolyan nagyon jólesik és pozitív visszajelzés számomra! :) Szeretnék jó lenni ebben az egészben, de nem is tudom, hogy fejleszthetném magam hatékonyan. Minden esetre próbálkozom.

Most egy újabb stílussal érkeztem, illetve megírtam a használhatához kapcsolódó tutorialt, hátha valakinek szüksége lenne rá. Az ezüstös feliratot szívesen használom én is, igazán elegáns tud lenni egy szép betűtípussal, nemcsak giccses fejléceken ;). Ha tetszik, kattintsatok a képre és a modulban le tudjátok tölteni!

stílusok használata

 

Illetve, ami kicsit személyesebb, hogy mindig is vágytam egy digitális rajztáblára, de nem valószínű, hogy kérnék a szüleimtől, meg nem igazán megy ez a rajz-dolog. Viszont páromnak van, és ma lenyúltam, és ááá annyira jó, még akkor is, ha nem tudom használni! Olyan, mint egy valódi ceruza, de közben mégsem, szóval teljesen más élmény, imádom! Azért megmutatom, mikkel szenvedtem, de elég tragédia :D. Az eperkét ez alapján csináltam, a másikat a modulban nézheti meg, akit esetleg érdekel. Ha jobban menne ez az egész, tudnék így alakzat-mentes ikonokat is gyártani, de majd még meglátom, mi lesz belőle.

Macaron css

2015.07.12. 22:38, Szissz

Mivel többen is jeleztétek, hogy jó lenne, ha css kódokat is hoznék, úgy döntöttem, a macaronos blogos fejléchez elkészítem azt a kódot, ami szerintem illene hozzá. Egy egyszerű kódról van szó, de a legalapvetőbb formázásokat tartalmazza. Igazából bármilyen pasztelles kinézethez el tudom képzelni, csak egy kicsit alakítani kell. :)

Címkék: css
 
oldalinfó designation gportal webes családtagok

Szerkesztő: Szissz
Weboldal témája: oldalszépítés, Photoshop
Ajánlott felbontás: 1366*768 pixel
Design verzió: 06. Old but still new
Grafikai program: Photoshop CS6 Extended
Újranyitás időpontja: 2015. 06. 17.
Elérhetőség: @
Host: G-Portál

2016. februárjában Juci ötletének nyomán megnyitottuk a DesigNationt, aminek célja, hogy összefogja a magyar grafikázással / portálépítéssel foglalkozó szerkesztők egy részét, hogy együtt még többet nyújthassunk Nektek! Ha még nem láttad a DN-t, illetve szeretnél egy grafikás csapat tagja lenni, less be és csatlakozz hozzánk! Ugrás a DN-re

Bells ❤︎ teenwolf ❤︎ nikkiiworld ❤︎ 24hours ❤︎ cherryuniverse ❤︎ glamour-factory ❤︎ cagebird❤︎ dorkistic ❤︎ portalnews ❤︎ littleme ❤︎ prettylittleliars ❤︎ devested-myself ❤︎ breakoutstudio ❤︎

 


Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU