Főoldal

Életjel

2015.06.30. 09:32, Szissz

Sziasztok! Nagyon sajnálom ezt a kis eltűnést, bár remélem olvastátok a chatet, ezért tudjátok, miért nem voltam itt. Ahogy korábban írtam, eljött a szakmai gyakorlatom ideje, ami miatt az elmúlt héten rengeteget rohangáltam a suliba, haza és a többi, úgy tűnik ez sosem megy egyszerűen. Most végre kicsit szusszanhatok, ezért is tudok ide írni.

Egyelőre sajnos nem tudom, mennyi időm lesz a gyakorlat mellett, az az egy biztos, hogy ha lesz is, csak délutánonként vagy este. De mivel nem szeretném megint itthagyni a szerkesztést, max. ritkábban leszek, és legalább ráunni sem fogok olyan hamar. A dizit le akarom cserélni, sokat nyűglődtem vele, mire meglett, de valahogy most nem érzem ide illőnek. Ahogy nézelődtem a weboldalakon, sehol sincs már ilyen jellegű csillogó micsoda, és kicsit kívülállónak érzem a lapot, meg valamiért mást szeretnék fent látni. Na ez a baj a sokáig készülő kinézetekkel.. Mire felrakod, rá is unsz.

És a grafikával kapcsolatban: hamarosan hozok pár nyárral kapcsolatos dolgot, remélem tetszeni fognak majd, pláne hogy a hétvégére hőséget jósolgatnak (rémes). A cseréket pedig átalakítom, és képes lesz, bár nem tudom, hány cserém lesz, így hogy nem sztáros a DL. Majd kiagyalom, hogy alakítsam át. És továbbra is köszönöm a szavazatokat, eddig a designokra érkezett a legtöbb, ezért gondolkodtam azon, hogy újra megnyitom a designrendelést, sok év kihagyás után. Nem tudom lenne-e rá igény, ha érdekel valakit, kérem, hogy jelezze! Hamarosan jelentkezem!

Címkék: helyzet
2 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.07.02. 08:51
Kate04

Engem érdekelne a design rendelés :) 
Nagyon nagyon örülök, hogy újra itt vagy! :) 


Nagyon szépen köszönöm! :) Lehet belőle valami. ;)

2015.06.30. 09:47
Tia

nagyon várom az új fajta kinézetet, siess vele ^^


Igyekszem! :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
oldalinfó designation gportal webes családtagok

Szerkesztő: Szissz
Weboldal témája: oldalszépítés, Photoshop
Ajánlott felbontás: 1366*768 pixel
Design verzió: 06. Old but still new
Grafikai program: Photoshop CS6 Extended
Újranyitás időpontja: 2015. 06. 17.
Elérhetőség: @
Host: G-Portál

2016. februárjában Juci ötletének nyomán megnyitottuk a DesigNationt, aminek célja, hogy összefogja a magyar grafikázással / portálépítéssel foglalkozó szerkesztők egy részét, hogy együtt még többet nyújthassunk Nektek! Ha még nem láttad a DN-t, illetve szeretnél egy grafikás csapat tagja lenni, less be és csatlakozz hozzánk! Ugrás a DN-re

Bells ❤︎ teenwolf ❤︎ nikkiiworld ❤︎ 24hours ❤︎ cherryuniverse ❤︎ glamour-factory ❤︎ cagebird❤︎ dorkistic ❤︎ portalnews ❤︎ littleme ❤︎ prettylittleliars ❤︎ devested-myself ❤︎ breakoutstudio ❤︎

 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG