Főoldal

The new era

2015.08.09. 12:02, Szissz

Sziasztok! Hosszas kódbabrálás, ötletelés és egyebek után végre megérkeztem a teljes arculatváltással és megújult DiamondLight-tal! :) Elég vegyes érzéseim vannak még, hiszen nem tudom, mit fogtok majd szólni, és annyit szórakoztam a kinézettel, hogy még a Photoshopban ráuntam kicsit, viszont iszonyúan örülök, hogy meg tudtam valósítani ezt az egészet, hiszen úgy érzem, ezzel új esélyt kaphatok, és az emberek nemcsak a gyémántokkal fogják majd azonosítani az oldalt. Emellett ez a legeslegelső olyan dizájnom, amit ténylegesen egy előre lerajzolt terv alapján csináltam meg, és olyan is lett, mint ahogy azt elképzeltem. Melóhelyen történt a dolog egyébként, körülbelül félóra alatt, megjelent az isteni sugallat a fejemben, hogy most valami igazán újat, igazán mást szeretnék, és lehetőleg valami high-tech félét, aztán sorra követték egymást az ötletek, és ez lett belőle.

Borzasztóan izgatott vagyok a véleményetek miatt, mert semmiképp sem szeretnék csalódást okozni senkinek, főleg, hogy sokan vártátok már nagyon, de aki esetleg csak gyémántokat tudna itt elképzelni, próbáljon meg elvonatkoztatni tőle és úgy értékelni a változást. Mivel minden időm elment most erre, egyelőre frisset nem hoztam, bár a nap folyamán még várható, viszont a szavazót lecseréltem, és most egy másik kérdést tettem fel, akinek van kedve, töltse ki! Múltkor egyébként erre a kinézetre utaltam, amikor a fémhatású social media ikonokat feltettem, mert már akkor megvolt a fejléc alapja.

Az oldal középre van igazítva, ezért előfordulhat, hogy lesznek csúszások, kérlek titeket, jelezzetek majd, ha valami gond van! A flash a fejlécen még nincs a helyén, csak 1366*768-as felbontásban, de igyekszem minél hamarabb korrigálni a hibát. Az elit ikonokat megújítottam, végre úgy néznek ki, ahogy szeretném, és ki is bővítettem a cseréket 5-tel, hátha valaki szeretne, meg majd én is nézelődök. A flash-ért nagy köszönet illeti Lindát, a kódolásban való segítségért pedig Tomit, aki nélkül még most sem lennék kész.

Nem is szaporítom tovább a szót, nézzetek szét, kíváncsian várom a véleményeteket, és reménykedem benne, hogy ti is örülni fogtok majd a változásnak! :) Ha bejön ez a dolog most és legközelebb is lesz ötletem, akkor átváltok erre a "stílusra", és csak akkor lesz csillámlás ha épp valamiért nagyon olyan kedvemben leszek. Puszi mindenkinek!

1 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.08.15. 12:00
Dóri

Szia :) Gondoltam ide írok, mert a chatben elveszik meg ilyenek. Szerintem semmi baj nincs vele, szép meg minden, bár ez egyáltalán nem másabb, mint a többi. Illetve nekem. Oké, hogy ezen nincs sztár, meg nem habos-babos, de ugyanúgy csillog és fényes. Amikor azt mondtad valami újat gondolsz, hogy ne ez legyen a védjegyed, én valami olyasmit vártam volna, mint a Lily Collins psd fejléc, csak nem sztárral, vagy mondjuk a macaronos fejléc. Nem mondom, hogy rossz, mert nagyon szép és ötletes, de ha az volt a célod, hogy ne a csillogás és a gyémánt legyen az oldalhoz kötve, az nem sikerült az én szememben. Remélem nem baj, ha leírtam :)


Szia! Semmi baj, örülök, hogy leírtad, és sajnálom, hogy neked nem jött át a lényeg.. Szerintem ha felcsapod a régebbi dizijeimről készült összeállításokat, jelentős a különbség, és nem azt mondtam, hogy a "Szisszes stílust" dobom a kukába, hanem hogy nagy változást szeretnék. Ezen a dizin pont ezért csak egyetlen gyémánt van, az is csak azért, mert ez a lap címe, viszont csillám nem nagyon, maximum fények. :) Önmagam viszont nem tudom meghazudtolni, mert van egy berögzült stílusom, ami az évek során alakult ki és ami alapján az emberek felismernek. Ha ezt elveszíteném, értelmét veszítené a szerkesztősdi is. Remélem így érted, miért más ez számomra mint az eddigiek - talán a következő majd jobban sikerül. :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
oldalinfó designation gportal webes családtagok

Szerkesztő: Szissz
Weboldal témája: oldalszépítés, Photoshop
Ajánlott felbontás: 1366*768 pixel
Design verzió: 06. Old but still new
Grafikai program: Photoshop CS6 Extended
Újranyitás időpontja: 2015. 06. 17.
Elérhetőség: @
Host: G-Portál

2016. februárjában Juci ötletének nyomán megnyitottuk a DesigNationt, aminek célja, hogy összefogja a magyar grafikázással / portálépítéssel foglalkozó szerkesztők egy részét, hogy együtt még többet nyújthassunk Nektek! Ha még nem láttad a DN-t, illetve szeretnél egy grafikás csapat tagja lenni, less be és csatlakozz hozzánk! Ugrás a DN-re

Bells ❤︎ teenwolf ❤︎ nikkiiworld ❤︎ 24hours ❤︎ cherryuniverse ❤︎ glamour-factory ❤︎ cagebird❤︎ dorkistic ❤︎ portalnews ❤︎ littleme ❤︎ prettylittleliars ❤︎ devested-myself ❤︎ breakoutstudio ❤︎

 


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG