Főoldal

Pótlás

2015.08.16. 17:08, Szissz

Meg is érkeztem és végre nem üres kézzel! Igaz, nem most készítettem a grafikák nagy részét, de szerintem hasznotokra válhat. :)

Elsőként elhoztam 3 régi modulomat psd-ben. Ezek főoldal illetve középső modulok voltak, bár durva ránézni, hogy pl. a világos rózsaszín alapú ami a Nina Dobreves dizinél volt, 2013-as.. Nagyon telik az idő! Lényeg a lényeg: feltöltöttem őket a psd grafikák közé, viszont mivel fent voltak egyszer valamelyik DL-en, leginkább ötletmerítésnek szánom őket. Persze fel is lehet használni, csak az esetleges félreértések elkerülése végett írtam a modulba, hogy alakítsatok rajta mindenképp, vagy pedig csak egyes elemeket használjatok fel belőlük! Nem tudom amúgy, ki melyikre emlékszik még, azért remélem ismerősek lesznek. :) 2 hercegnőset és egy nyalókás-rágógumisat találtam most meg, a későbbiekben hozom a többit is, csak elő kell kotornom a gépemből. (A hülye szövegekért elnézést előre is, valamivel ki kellett töltenem a helyeket Ps-ben.. :D)

A friss grafikát pedig már múltkor meg szerettem volna csinálni a másik szalaggal együtt, de csak most tudtam rá időt szakítani. Valamivel egyszerűbb szalag, mint az előző, de talán pont ezért lehet jobban felhasználni. Ez is psd formátumban került fel, így egy egyszerű szín- és szövegcserével kész is! Ja, és ennek a felbontása is elég nagy, ekkorában biztos nem kell majd, de sosem lehet tudni.

PS: A fejlécen új helyre linkeltem a főoldalt, a nagy DiamondLight neonos feliratra, mert a másikat sajnos takarta a flash! Így könnyen elérhetitek a főoldalt, ha eddig esetleg gondot okozott volna.

Címkék: psd 3 d modul
Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
oldalinfó designation gportal webes családtagok

Szerkesztő: Szissz
Weboldal témája: oldalszépítés, Photoshop
Ajánlott felbontás: 1366*768 pixel
Design verzió: 06. Old but still new
Grafikai program: Photoshop CS6 Extended
Újranyitás időpontja: 2015. 06. 17.
Elérhetőség: @
Host: G-Portál

2016. februárjában Juci ötletének nyomán megnyitottuk a DesigNationt, aminek célja, hogy összefogja a magyar grafikázással / portálépítéssel foglalkozó szerkesztők egy részét, hogy együtt még többet nyújthassunk Nektek! Ha még nem láttad a DN-t, illetve szeretnél egy grafikás csapat tagja lenni, less be és csatlakozz hozzánk! Ugrás a DN-re

Bells ❤︎ teenwolf ❤︎ nikkiiworld ❤︎ 24hours ❤︎ cherryuniverse ❤︎ glamour-factory ❤︎ cagebird❤︎ dorkistic ❤︎ portalnews ❤︎ littleme ❤︎ prettylittleliars ❤︎ devested-myself ❤︎ breakoutstudio ❤︎

 


ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168