Főoldal

Pasztellvilág

2016.03.05. 16:44, Szissz

Üdv újra itt, sok-sok hónapnyi kihagyás után! Már megint nem tudom mivel kezdjem, de igyekszem sorban haladni és nem kifelejteni semmit. (Naaagyon hosszú lesz.)

Először is, enyhén (úgy 2 hónappal) megcsúsztam a diziváltás-dologgal, és ha jobban megnézitek, hópihék vannak sok helyen, mert még javában tél volt, amikor elkezdtem. Elég fagyosak a színek is, bár lehet nem sokan tudjátok rólam, de a való életben körülbelül csak pasztell színek vesznek körül, olyanok a ruháim, a dolgaim, szinte mindenem, ami csak lehet. Ezért is szerettem volna mindenképp feltenni ezt a kinézetet, meg amúgy itt még nagyon hideg van, úgyhogy engem nem zavarnak a pihék, ha meleg lesz majd max. leszedem. Belláról azt hiszem még semmit sem csináltam, pedig régóta kedvelem, ezek a képei meg igazán megfogtak. Remélem nem csúszik senkinél az oldal, sajnos ez tipikusan a pontosan kicentizett design kategória, ezért nagy valószínűséggel 1-2 pixel ingadozás lehet, amiért elnézést kérek, azért reménykedem, hogy annyira nem lesz zavaró. :)

A következő dolog, ami még mindig ehhez kapcsolódik valamelyest, hogy ha megfigyelitek, kivételesen szinte mindenhol 2 nyelv figyelhető meg a feliratoknál, magyar és angol. Ez azért van, mert eszméletlenül sokan regisztrálta(to)k az oldalra, egészen pontosan 162 fő, akik közül már több tíz külföldi. Köszönöm, hogy a változás ellenére is velem vagytok, erre tényleg nem számítottam, de nagyon sokat jelent nekem. :) Viszont nem szeretném megnyújtani a lapot a rengeteg dupla szöveggel, ezért igyekszem kiagyalni valami megoldást, hogy ha már ennyien regisztráltak külföldiek is, értsék a karattyolásom.

És az utolsó rész a bővebben fül előtt az a titok, vagy meglepetés, amiről korábban írtam, és igazából már le is lőtték előttem, hogy pár hónapja elkezdtünk agyalni Juci felvetése alapján, hogy össze kellene fogniuk a magyar grafikás-portálépítős oldalaknak, és egy helyre gyűjteni mindent. Hosszas fejtörések és mindenféle szervezkedés után pár napja ténylegesen megnyílt a DESIGNATION, ami a közös kis gyerekünk lett, ha fogalmazhatok így, és bár még eléggé kezdetleges fázisban van, reméljük, hogy sikerül vele megvalósítanunk, amit szeretnénk. Bővebben ott olvashattok róla, én még annyit tennék hozzá, hogy bár közös az oldal és oda tesszük fel a dolgaink nagy részét, úgy döntöttünk, mindenki meghagyja a sajátját mellette, én pedig egészen biztosan el is különítem majd kicsit a dolgokat, ha már megtiszteltetek azzal, hogy regisztráltatok. Ez abban fog megmutatkozni, hogy lesznek tartalmak, amiket csak ide töltök fel, illetve olyanok, amiket oda is felteszek bejegyzésbe, de a link ide fog hozni. Még ki kell találnunk, hogy legyen ez az egész, a lényeg, hogy oda igyekszünk 0 idegen forrásból származó tartalmat tenni, azaz csak saját készítésű designok, kellékek, saját írású kódok stb. lesznek, mivel sokan vagyunk, és csatlakozhat is bárki, aki kedvet kap! ;) Ha érdekel a többi apróság, a bővebben link után tudjátok elolvasni!

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Köszi annak, aki idáig kitartott, valahogy az ilyen változásos bejegyzések sose sikerülnek rövidre... Igazából 2 dologról szeretnék még regélni, amik elég szorosan kötődnek az oldalhoz.

Az egyik, hogy az elite cserét megszüntettem, azért, mert ahogy írtam már, nem tudok elég aktív lenni, és nem szeretném, ha úgy "hirdetnének" mások és úgy foglalnám a helyet más lapok elől, hogy valójában itt sem vagyok. Mert ennek nem sok értelmét látom.. Helyette kitettem a kedvenceim, és azokat, akiket már ősidők óta ismerek és szeretek, természetesen nem várom el viszont a kihelyezést, mert nem csereként funkcionál.

A másik és egyben utolsó téma pedig az, ami valószínűleg most a legjobban korlátoz engem, mégpedig a személyes hülyeségeim. Nem akarlak ezzel untatni titeket, elöljáróban annyit szeretnék ezzel kapcsolatban, hogy még mindig nincs melóhelyem, és már utálok itthon dögleni (de nem adom fel). Azért említettem meg, hogy értsétek, miért őrlöm néha magam, amikor nem is a meló miatt tűnök el.

Szóval az történt, történik, hogy pár hónapja már pakoltam fel digitális rajz próbálkozásokat ide, és talán írtam is róla, hogy mennyire nagy álmom megtanulni egyszer tényleg rendesen rajzolni, saját stílust kialakítani és egyebek. Most, hogy itt van mellettem egy rajztábla, egyszerűen nem lehet levakarni erről a témáról engem, egy gáz van: mégsem művelem elég élénken. Nem tudom mi van velem, valószínűleg túl sokat vagyok itthon, és már azért lustultam el teljesen, hiszen teljes napokat vagyok itthon, mégsem haladok sem web-grafikákkal, sem a nagy "királyrajzosleszek" álmommal. Borzasztó egyébént tényleg, fejbevágnám magam legszívesebben, de tudom, hogy nem segítene. :D Na de visszakanyarodva, nehéz ez az egész, mert ha még meg is tudnék tanulni tényleg rendesen rajzolni, és lehetőségem nyílna, akkor sem biztos, hogy elmennék grafikusnak, mert én nem igazán hiszek abban, hogy ha valaki a hobbijában dolgozik, feltétlenül élvezi is.. Lehet, és a Disney-nél, ahol nagyjából szabad kezet adnak tényleg jó is, viszont alapvetően minden mukahelyen lekorlátoznak, valaminek meg kell felelni, valamilyen stílust kell képviselni. Na már most ha egy művészt kényszerítenek valamire, abból sok jó nem sülhet ki, erőltetett lesz az egész. Ez most biztos egoistának tűnhet annak, aki félre akarja érteni, szó se arról, hogy én tehetséges lennék, vagy egyáltalán lenne esélyem, ez csupán egy álom. És hogy tiszta legyen, miért is rizsáztam erről ennyit, nos azért, mert ha komolyan nem is fogok ezzel soha foglalkozni, de megmarad a DL, vagy más weboldalam lesz esetleg, mindenképp szeretnék eljutni arra a szintre, hogy szép, használható grafikai elemeket tudjak gyártani a két kis kezemmel. Nem nagy dolgokra gondolok, csak pl. aki nekem nagyon nagy példaképem ilyen szempontból, Artdesigner, lényegében ugyanezt űzi, tutira találkoztatok már valamilyen kis kellékével, vagy ha nem, akkor majd most. Tényleg eszméletlenül jól megy neki, élethű, csini, változatos és mindent fel tud dobni szinte bármelyik grafikája. Ha eljutnék odáig, hogy hozzá hasonlóan baromi jó grafikákat tudnék gyártani, én lennék az egyik legboldogabb ember a világon. És akkor aztán tényleg senki semmi "lopást" nem vághatna a fejemhez, vagy igen, de 0 alapja lenne. Ha sikerül ezt megvalósítanom valahogy, akkor elárasztalak titeket ilyen kellékekkel, addig viszont nyűglődöm, devin is sok dolgomat letörölték már, mert Selena Gomez képét mondjuk nem én fotóztam, és hogy merek belőle png-t gyártani.. Hát én kérek elnézést. Valahol jogos, viszont mivel nem használom pénz szerzésére, ezért annyira nem értem, mi a probléma. Mindegy is. Az viszont baj, hogy nagyon kezdő vagyok, sok dicséretet kaptam már így is a digitális rajzaimra, de remélem egyszer majd nekem is tetszeni fognak és úgy érezhetem, hogy tényleg jó úton járok. Körülbelül pár hete kezdtem amúgy komolyabban foglalkozni vele, ezért csodára nem is számítok, de remélem, hamar sikerélményem lesz.

Ha érdekelnek titeket az eddigi próbálkozásaim, az instagramomat feltettem a fejlécre, ott követni tudjátok az eseményeket, DL-re pedig majd csak azokat teszem fel, amikre megkértek, illetve nyilván aminek értelmét látom. Itt a link, mert már úgy is 60000 km-re van a fejléc innen. :D

ARTOFSISSY

Körülbelül ennyit szerettem volna, nem tudom, mennyire leszek aktív, nem tudom a DN-en mennyire leszek az, félek is, hogy felesleges leszek ott, de tényleg igyekszem, csak egyelőre a rajzolgatás köti le a figyelmem. Köszönöm, hogy idáig elolvastátok, jár a túlélő pecsét. :D

A kódolásban való segítségért hatalmas köszönet illeti nikkii*-t!

Címkék: oldal bella thorne
Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
oldalinfó designation gportal webes családtagok

Szerkesztő: Szissz
Weboldal témája: oldalszépítés, Photoshop
Ajánlott felbontás: 1366*768 pixel
Design verzió: 06. Old but still new
Grafikai program: Photoshop CS6 Extended
Újranyitás időpontja: 2015. 06. 17.
Elérhetőség: @
Host: G-Portál

2016. februárjában Juci ötletének nyomán megnyitottuk a DesigNationt, aminek célja, hogy összefogja a magyar grafikázással / portálépítéssel foglalkozó szerkesztők egy részét, hogy együtt még többet nyújthassunk Nektek! Ha még nem láttad a DN-t, illetve szeretnél egy grafikás csapat tagja lenni, less be és csatlakozz hozzánk! Ugrás a DN-re

Bells ❤︎ teenwolf ❤︎ nikkiiworld ❤︎ 24hours ❤︎ cherryuniverse ❤︎ glamour-factory ❤︎ cagebird❤︎ dorkistic ❤︎ portalnews ❤︎ littleme ❤︎ prettylittleliars ❤︎ devested-myself ❤︎ breakoutstudio ❤︎

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.