Főoldal

Vissza a gyökerekhez...

2016.05.29. 15:10, Szissz

Sziasztok! Végre felkerült az új kinézet, és azt hiszem most sokkal átláthatóbb és olvashatóbb az oldal. Ha lesz időm, megcsinálom a reszponzív verziót is, egyelőre viszont inkább a tartalommal szeretnék foglalkozni, mert elég rég volt már, hogy érdemi frissel szolgáltam volna. Mint láthatjátok, a sidebar eltűnt, de aggodalomra semmi ok, mindent áttettem vagy a fejlécre (pl. chat), vagy a láblécbe. Kíváncsi vagyok, hogy tetszik nektek most a DL, számomra egészen más, mint eddig volt. Ha van kedvetek, avassátok fel egy véleménnyel az új chatet, amit ezúton is köszönök Nikinek! ❤︎

Kicsit angolosítottam a menüket, de még dolgozom az ügyön, illetve Juci kreditforradalmán felbuzdulva összeszedem majd az összes forrást, ahonnan textúra vagy egyéb származik. Csatlakozzatok ti is, hiszen mindenki megérdemli az elismerést és tiszteletet a munkájáért, még ha épp nem is tudja, hogy kreditelte valaki. A forradalomról többet Jucinál tudhattok meg, nálam pedig ezt és hasonló dolgokat most már az 'others' menüben tudjátok elolvasni.

A bővebbentől csak az olvassa el, aki felkészült egy kellőképpen hosszú, grafikához aligha kapcsolódó irományra, illetve annak ajánlottabb, aki régóta ismer, mert úgy talán érteni is fogja, miről próbáltam locsogni.

A G-Portál Históriára, vagyis a gportal.gportal.hu-ra feltette nemrég SU a régi, narancssárga designt, amiben ő először látta a G-Portált. Én is elcsíptem annak a kinézetnek a végét, hiszen 2007 vége felé fedeztem fel ezt az egészet. Akkoriban még más volt minden, mindenfelé glitterek, csillogó képek, feliratok voltak, wikipediáról összeollózott rajongói oldalak, Bravós szkennelt cikkek meg miegymás. A DL-t 2009-ben regisztráltam, előtte nekem is az előbbiekre hajazó oldalaim voltak, aztán később talán egy kicsit igényesebbek is, ahogy haladtunk a korral.

Amikor elkezdtem a DL-t, páran már tudták, hogy létezem, de ez az oldal tett "ismertté". Ez így elég hülyén hangzik, de nem tudok rá jobb szót, és nemcsak pozitív értelemben vett ismertségre gondolok. Ahogy telt az idő, egyre jobban elfajultak a dolgok, egyre több látogatója lett az oldalnak és kialakult két tábor, az egyik azokból az emberekből, akiknek szimpi voltam, a másik azokból, akik rühelltek. Most, hogy megláttam a Histórián ezt a régi-dizis bejegyzést, annyira feltörtek bennem az emlékek, hogy muszájnak éreztem egy kis picsogást. Tehát ahogy népszerűbb lett a DL, elég sok dolog megváltozott. Eleinte kedvtelésből csináltam az egészet, fogalmam sincs, honnan jött, hogy én "grafikákat" akarok gyártani, csak éreztem, hogy nagyon megszerettem. Aztán amikor egyre több lett az elvárás felém, mind a kinézetben, mind a grafikai elemekben, szerintem onnantól kezdett el hanyatlani minden. Mindig is nagyon bántott, ha valaki azt írta, hogy másolok, mert most őszintén.. Aki végignézte a régebbi dizijeim (legfőképpen ezt az összeállítást), mégis ki lenne ilyen agyalágyult rajtam kívül, hogy azokat a színeket, formákat úgy tegye össze, ahogy én? Az egyetlen dolog, ami másolásnak titulálható, az az elrendezés, de akkor mindenki ezt nyomta a külföldiek mintájára. Ahogy változtam, idősödtem, illetve a sok megszólás és hasonlók miatt teljesen eltorzult a grafikázósdi nálam, és ha őszinte akarok lenni, már jó ideje nem érzem azt, amit az elején. Szeretném ugyanazt érezni, ugyanazzal a lelkesedéssel csinálni, amit csinálok, de valahogy nem megy.

Régen volt egy halom biztonsági mentésem, meg innen-onnan megmentett képeim, és ahogy visszaolvastam egy-két régi bejegyzésem, én is csak fogtam a fejem, hogy sokszor milyen idiótán fogalmaztam. Mármint úgy, hogy teljesen félre lehetett érteni.. Amikor poénnak szántam valamit, valószínűleg egy csomó ember félreértette és meg is utált egy életre, valahol megértem őket, mert tényleg hülyén fogalmaztam, de hát elég régen volt. Most, hogy eltelt 7 év (jesszusom..), egyre inkább azt érzem, hogy megadtam magam a közakaratnak, erőlködöm már hosszú ideje azon, hogy alkalmazkodni tudjak az átlag ízléshez, egyszerűbb diziket kreáljak stb., de csak azt érzem, hogy elveszítettem azt, aki voltam. Nem tudnék már olyasmiket se összehozni, amiket régen, nem is szeretnék, mégis ha rájuk nézek, sokkal szívesebben gondolok vissza, mint amilyen szívesen ma gyártom a dolgokat. Tudom, változom én is, öregedtem egy csomót, de az a baj, hogy mivel ez nekem sose volt pénzforrás, ergo sose azért csináltam, mert anyagi hasznom származott volna belőle, így haragszom magamra, hogy hagytam elmenni a "régi Szisszt" és most nyűglődöm valahol a próbáljunkegyszerűbbet meg a p*csábanekemakkorsemegy között.

Magamnak is gyakran teszem fel a kérdést, hogy ha ennyire kínlódok egy ideje, mi a francért is csinálom még mindig? És nem tudom rá a választ, csak azt, hogy ha akarnám se tudnám itt hagyni. Talán ha vissza tudnék állni, persze a jó ízlés keretein belül, a régi stílusomra, akkor nem éreznék így, lehet, hogy a kutya nem használná a dolgaim, de legalább nem vesződnék ennyit a semmivel. A rajzolással is úgy vagyok, hogy néha sok kedvem van, néha napokig semmi, erőltetett, a digitális meg aztán végképp. Sodródom az árral egy kicsit, ami nem akkora baj, de ebben az egyben biztos akarok lenni, tudni akarom, hogy örömet okoz, amit csinálok.

Egyébként, mivel a G-Portálos teljes kinézeteim egész sokan letöltöttétek és használjátok, annyira nem vagyok elkeseredve, ha mást nem, gyártok több ilyet meg PS leírásokat, a többivel meg majd saját magam szórakoztatom. Ez a design is most ilyen jellegű egy picit, próbáltam kombinálni a gyémántot meg a fényt a viszonylag egyszerűbb elrendezéssel és most sokkal jobban érzem magam az oldalon, nem idegen, nem olyan, amivel azért próbálkoztam, mert ez a divat. Amúgy meg ez a mindenség, amiről próbálok fecsegni, a való életben is így kéne, hogy legyen. Attól, hogy divatos egy ruha, egy márka, nem kötelező hordanod. Ha neked nem jön be, akkor nem jön be és kész. Ha a többi bagózik, de te nem akarsz, ne cigizz csak azért, hogy te is menő legyél, mert amúgy rohadtul nem menő, inkább kínos, amikor jókislányok meg jókisfiúk próbálják a keményet játszani. Amíg az ember az próbál lenni, ami szívből sose lehet, addig nem fogja igazán jól érezni magát. Egy szó mint száz, nem jó nyomás alatt érezni magam, sem hogy bárkinek kényszeredetten próbálok megfelelni, felborult az egyensúly, de remélem, sikerül még valaha visszaállítanom, mert én úgy érzem, sugárzik a DL-ről, ha nem olyan, amilyennek szeretném.

Ha bármelyikőtökben megfogalmazódott valamilyen vélemény ezzel kapcsolatban, szívesen várom, elvégre ti láttok engem külsős szemmel és az is lehet, hogy csak az én fejemben léteznek ezek a magasröptű gondolatok. Ha sikerül egy kicsit is visszahoznom a régi időket és valakinek nagyon nem tetszik, attól előre is elnézést kérek, a tartalomban természetesen nem arra törekszem, hogy senki ne tudja használni, de a kinézet meg a hangulat akkor jó itt, ha kicsit nosztalgikus - a régi netes barátaim, ismerőseim is megerősítették ezt.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
oldalinfó designation gportal webes családtagok

Szerkesztő: Szissz
Weboldal témája: oldalszépítés, Photoshop
Ajánlott felbontás: 1366*768 pixel
Design verzió: 06. Old but still new
Grafikai program: Photoshop CS6 Extended
Újranyitás időpontja: 2015. 06. 17.
Elérhetőség: @
Host: G-Portál

2016. februárjában Juci ötletének nyomán megnyitottuk a DesigNationt, aminek célja, hogy összefogja a magyar grafikázással / portálépítéssel foglalkozó szerkesztők egy részét, hogy együtt még többet nyújthassunk Nektek! Ha még nem láttad a DN-t, illetve szeretnél egy grafikás csapat tagja lenni, less be és csatlakozz hozzánk! Ugrás a DN-re

Bells ❤︎ teenwolf ❤︎ nikkiiworld ❤︎ 24hours ❤︎ cherryuniverse ❤︎ glamour-factory ❤︎ cagebird❤︎ dorkistic ❤︎ portalnews ❤︎ littleme ❤︎ prettylittleliars ❤︎ devested-myself ❤︎ breakoutstudio ❤︎

 


Ha fújnak az õszi szelek - forogjanak a papírforgók!!! Négy szép színes forgó érkezett a Mesetárba! Kukkantsatok be!    *****    Légy a magad asztrológusa! INGYENES az asztrológia OKTATÁS az ASZTRO-suliban.    *****    Születési horoszkóp,+3 év elõrejelzés,+ biotérkép = 2000 Ft.utána ingyenes Tanácsadás, telefonon skype -on,messengeren!    *****    Butterfly-Wings - Egy18 éves lány blogja; érdekes cikkekkel, videókkal, véleményekkel várja a látogatókat. ^-^    *****    Tokio Hotel FANFICTION | Tokio Hotel véleményblog | Tokio Hotel FANFICTION fordítások | Tokio Hotel Fanfiction | TH blog    *****    A karma és az asztrológia kapcsolata    *****    Engedd meg, hogy horoszkópod elkészítésével szabad választásodban segítségedre lehessek. Várlak a csillagjövõ oldalon!!!    *****    ♫ Vár Téged is az egyetlen magyar nyelvû, megbízható Zara Larssonnal foglalkozó forrás! ♫ ZL Hungary ♫ ZL Magyarország ♫    *****    WISE-VOGUE | MERT A DIVATBAN IS LEHETSZ BÖLCS! - ÚJ BLOG TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA    *****    Nettó Bruttó Bérkalkulátor 2018    *****    A HUN Tv kezet nyújt, Asztrológiai elõadásom az Élet Magazin mûsorában.    *****    INGYEN letölthetõ OSHO könyvek, ezoterikus olvasmányok, Asztrológia: tanácsadás, oktatás.    *****    ***Munkatársakat keresek kezdetben mellékjövedelemként / Napi 1-2 óra munkával, majd késõbb akár fõállásban is!***    *****    Ingyenes tanácsadás,rendeld meg a tetszésed szerinti elemzést és minden kérdésedre választ adok.Részletek az oldalon!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Csillagászati ismeretek kézdõk és haladók részére. INGYENES ASZTRO-suli minden tanulni vágyónak!    *****    ** Portálépítés - G-Portál & HTML & CSS & Wordpress segítségek, kódok, sablonok, egyedi scriptek **    *****    ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! ASHLEY TISDALE!    *****    CSILLAGKÉPEK - a fokok szimbólumai    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG