Főoldal

Vissza a gyökerekhez...

2016.05.29. 15:10, Szissz

Sziasztok! Végre felkerült az új kinézet, és azt hiszem most sokkal átláthatóbb és olvashatóbb az oldal. Ha lesz időm, megcsinálom a reszponzív verziót is, egyelőre viszont inkább a tartalommal szeretnék foglalkozni, mert elég rég volt már, hogy érdemi frissel szolgáltam volna. Mint láthatjátok, a sidebar eltűnt, de aggodalomra semmi ok, mindent áttettem vagy a fejlécre (pl. chat), vagy a láblécbe. Kíváncsi vagyok, hogy tetszik nektek most a DL, számomra egészen más, mint eddig volt. Ha van kedvetek, avassátok fel egy véleménnyel az új chatet, amit ezúton is köszönök Nikinek! ❤︎

Kicsit angolosítottam a menüket, de még dolgozom az ügyön, illetve Juci kreditforradalmán felbuzdulva összeszedem majd az összes forrást, ahonnan textúra vagy egyéb származik. Csatlakozzatok ti is, hiszen mindenki megérdemli az elismerést és tiszteletet a munkájáért, még ha épp nem is tudja, hogy kreditelte valaki. A forradalomról többet Jucinál tudhattok meg, nálam pedig ezt és hasonló dolgokat most már az 'others' menüben tudjátok elolvasni.

A bővebbentől csak az olvassa el, aki felkészült egy kellőképpen hosszú, grafikához aligha kapcsolódó irományra, illetve annak ajánlottabb, aki régóta ismer, mert úgy talán érteni is fogja, miről próbáltam locsogni.

Átalakítás kész!

2015.07.05. 18:21, Szissz

Sziasztok! Alig tudom elhinni, hogy végre befejeztem az átalakítást, annak ellenére, hogy nem itt kezdtem el az oldalon. Kicsit még tanulnom kell ezt az egyedi blog megoldást, talán legközelebb már nem fog ennyi időbe telni. Nos, ez lenne az a design, amiről beszéltem, kicsit más, mint az előző, és kicsit (nagyon) színes, de remélem elnyeri majd a tetszéseteket! A fejlécet Demi Lovato új képei inspirálták, illetve az új száma, a Cool for the Summer, amit a fejlécen a kis lejátszó gombra kattintva meg is tudtok hallgatni!

A designrendelés menüpontját már megcsináltam, viszont még üres, ki kell találnom, hogy is legyen, de erre ma már nem fog sor kerülni. Holnaptól dolgozom, és reménykedem, hogy valamelyik délután sort tudok keríteni a rendelés kiagyalására.

Egyelőre elköszönök, később megpróbálok hozni grafikai frissítést, ha lesz hozzá energiám. Addig is nézelődjetek és ismerkedjetek az új elrendezéssel! :) Ha valakinél valamelyik szín túlságosan rikító, nem látszik stb., az jelezze nekem és megpróbálom korrigálni!

Címkék: oldal designcsere
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
oldalinfó designation gportal webes családtagok

Szerkesztő: Szissz
Weboldal témája: oldalszépítés, Photoshop
Ajánlott felbontás: 1366*768 pixel
Design verzió: 06. Old but still new
Grafikai program: Photoshop CS6 Extended
Újranyitás időpontja: 2015. 06. 17.
Elérhetőség: @
Host: G-Portál

2016. februárjában Juci ötletének nyomán megnyitottuk a DesigNationt, aminek célja, hogy összefogja a magyar grafikázással / portálépítéssel foglalkozó szerkesztők egy részét, hogy együtt még többet nyújthassunk Nektek! Ha még nem láttad a DN-t, illetve szeretnél egy grafikás csapat tagja lenni, less be és csatlakozz hozzánk! Ugrás a DN-re

Bells ❤︎ teenwolf ❤︎ nikkiiworld ❤︎ 24hours ❤︎ cherryuniverse ❤︎ glamour-factory ❤︎ cagebird❤︎ dorkistic ❤︎ portalnews ❤︎ littleme ❤︎ prettylittleliars ❤︎ devested-myself ❤︎ breakoutstudio ❤︎

 


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG