Főoldal

Pótlás

2015.08.16. 17:08, Szissz

Meg is érkeztem és végre nem üres kézzel! Igaz, nem most készítettem a grafikák nagy részét, de szerintem hasznotokra válhat. :)

Elsőként elhoztam 3 régi modulomat psd-ben. Ezek főoldal illetve középső modulok voltak, bár durva ránézni, hogy pl. a világos rózsaszín alapú ami a Nina Dobreves dizinél volt, 2013-as.. Nagyon telik az idő! Lényeg a lényeg: feltöltöttem őket a psd grafikák közé, viszont mivel fent voltak egyszer valamelyik DL-en, leginkább ötletmerítésnek szánom őket. Persze fel is lehet használni, csak az esetleges félreértések elkerülése végett írtam a modulba, hogy alakítsatok rajta mindenképp, vagy pedig csak egyes elemeket használjatok fel belőlük! Nem tudom amúgy, ki melyikre emlékszik még, azért remélem ismerősek lesznek. :) 2 hercegnőset és egy nyalókás-rágógumisat találtam most meg, a későbbiekben hozom a többit is, csak elő kell kotornom a gépemből. (A hülye szövegekért elnézést előre is, valamivel ki kellett töltenem a helyeket Ps-ben.. :D)

A friss grafikát pedig már múltkor meg szerettem volna csinálni a másik szalaggal együtt, de csak most tudtam rá időt szakítani. Valamivel egyszerűbb szalag, mint az előző, de talán pont ezért lehet jobban felhasználni. Ez is psd formátumban került fel, így egy egyszerű szín- és szövegcserével kész is! Ja, és ennek a felbontása is elég nagy, ekkorában biztos nem kell majd, de sosem lehet tudni.

PS: A fejlécen új helyre linkeltem a főoldalt, a nagy DiamondLight neonos feliratra, mert a másikat sajnos takarta a flash! Így könnyen elérhetitek a főoldalt, ha eddig esetleg gondot okozott volna.

Címkék: psd 3 d modul

Szalag psd és egyéb

2015.08.11. 19:30, Szissz

Sziasztok! Ma megint agyaltam bent a melóhelyen, és valamiért a szalagokhoz kaptam kedvet, így nemrég meg is valósítottam ezt a fajtát. Többször is készítettem már hasonlót, de szerintem csak saját felhasználásra, viszont most psd-ben hoztam el nektek, hogy át lehessen színezni rendesen, és valószínűleg nem is teszek fel belőle png verziót, szóval ha valaki szeretné, így érhető el. :)

A címben az 'egyéb' rész arra vonatkozik, hogy valaki már megint agyhiányos volt, de őszintén szólva ezt már nagyon kommentálni sem tudom. A lényeg, hogy a kérdezőmbe már több hülyeség érkezik, mint valódi kérdés, de azért az már elég durva, hogy mások nevében írogat(nak), ezért újra leveszem a kérdezőt, ötletládát és mindent, ami kommentelős hely... Felfogni nem tudom, hogy ha még utál is engem valaki, ez miért élvezet. Fizetés jár érte vagy mi a bánat? Elképzelni nem tudom, hány éves és milyen agykapacitással rendelkező élettelen kis hülye szórakozhat állandóan, de ezúton is közlöm vele, hogy oké bogaram, leveszem a kérdezőt meg a többit miattad, de eltűnni nem fogok. Ha ez kell neked, akkor nyugodtan írd tele, amikor csak kint van, de bezárni emiatt nem fogok, úgyhogy gyorsan felejtsd el. :)

Tőletek pedig, akik normális emberek vagytok és kérdeznétek, elnézést kérek, ideiglenesen akkor ismét a chatbe lehet az ilyesmit írogatni, aztán ha felszívódni látszik az ilyen kis hadd ne mondjam mi, akkor újra úgy lesz minden, ahogy lennie kell.

Címkék: psd 3 d

Grafimasni

2015.07.29. 20:25, Szissz

Sziasztok! Először is nagyon hálás vagyok nektek, amiért ilyen sokan szavaztatok és írtatok az előző bejegyzéssel kapcsolatban, borzasztó nagy megerősítést jelent számomra, hogy tudom, tényleg a grafikák érdekelnek benneteket legjobban, és nem elvárás a sok giccs. Őszintén mondom, hogy már nem is menne, csak valami gyenge pillanatomban, talán.. Köszönöm mindenkinek, ti vagytok a legjobbak! <3 :)

De amiért jöttem, az végre valami igazi totál-én grafika, legalábbis olyan értelemben, hogy nem kivágott png-vel érkeztem, hanem én magam csináltam meg. A minap panaszkodtam Alice-omnak, hogy sosem találok rendes masnit a neten, csak olyat, amin vagy keresztben van egy hatalmas deposit photos felirat, vagy rossz a minősége stb. Ezért ma fogtam a Photoshopot és egy referencia képet, és megpróbáltam magamnak megcsinálni azt a bizonyos masnit. Sok festegetés után ilyen lett a végeredmény, hozzám és a nagy digitális firkamirka tudásomhoz képest egész jó, ezért gondoltam, megosztom veletek is (9 színben). Remélem, hasznotokra válik majd! :) A referencia kép ez volt.

Címkék: 3 d csilli villi

Színes-nyári friss

2015.07.14. 21:30, Szissz

Meg is érkeztem, és a vártnál több dolgot is ki tudtam hozni bő egy órából, mint amire számítottam. Egy PSD-fájlt hoztam, egészen pontosan egy 3D-hatású, üveggömbre hasonlító bogyót, amit elég sokféleképpen fel lehet használni, én pl. karácsonyfadíszként meg navigációként szoktam, ha épp úgy adódik. Mivel PSD, a színeit, körvonalát, árnyékát is át lehet alakítani, de remélem jó alapként szolgál majd.

A másik, amit el tudtam készíteni, az első, nyárias színátmenet-összeállítás az oldalon, sőt, igazából életem első ilyen jellegű összeállítása is ez. Nekem borzasztóan tetszenek ezek a színek, gyakran használom is nyári designokhoz, mert már önmagukban is hangulatosak, és szerintem nagyon jó alap, ha valaki nem sajnálja a "fényeket" egy kinézeten. Tervezek még hozni ilyesmit más színvilággal is, ha van rá igény.

Címkék: színátmenet 3 D psd

3D grafika

2015.07.03. 18:58, Szissz

Eszembe jutott egy apróság, ami nyárra talán jól jöhet, meg egyébként is. Még tavaly elkezdtem egy design-féleséget, és arra készítettem eredetileg a fa hatású hangfalat, ami hozzám képest elég valósághű lett szerintem. Kerestem google-ben egy alap hangfalat és azt próbáltam megcsinálni Photoshopban. Most megnyitottam és elkészítettem még 2-féle verzióban, hátha valakinek jól jön. Egyébként imádnék állandóan ilyeneket készíteni, de általában nincs elég képzelőerőm, hogy hogy is lehetne megvalósítani Ps-ben. Ha tetszik, használjátok! :) (Duplán van egy képen, de középen szét lehet vágni, illetve ha nem kell az árnyék, szóljatok és leveszem!)

klikk ide!

Címkék: 3 D
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
oldalinfó designation gportal webes családtagok

Szerkesztő: Szissz
Weboldal témája: oldalszépítés, Photoshop
Ajánlott felbontás: 1366*768 pixel
Design verzió: 06. Old but still new
Grafikai program: Photoshop CS6 Extended
Újranyitás időpontja: 2015. 06. 17.
Elérhetőség: @
Host: G-Portál

2016. februárjában Juci ötletének nyomán megnyitottuk a DesigNationt, aminek célja, hogy összefogja a magyar grafikázással / portálépítéssel foglalkozó szerkesztők egy részét, hogy együtt még többet nyújthassunk Nektek! Ha még nem láttad a DN-t, illetve szeretnél egy grafikás csapat tagja lenni, less be és csatlakozz hozzánk! Ugrás a DN-re

Bells ❤︎ teenwolf ❤︎ nikkiiworld ❤︎ 24hours ❤︎ cherryuniverse ❤︎ glamour-factory ❤︎ cagebird❤︎ dorkistic ❤︎ portalnews ❤︎ littleme ❤︎ prettylittleliars ❤︎ devested-myself ❤︎ breakoutstudio ❤︎

 


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG